Patek Philippe Grandmaster Chime 5175R

A régi órás céhek közül talán a Patek Philippe a legnagyobb nevű és legmegbecsültebb. Óráik egyet jelentenek a zseniális megoldásokkal és a tökéletes megmunkálással. A Patek Philippe fenállásának 175-ik évfordulójára egy kisebb fajta kollekcióval rukkolt elő az ősszel, melyből a legszemrevalóbb a Grandmaster Chime 5175R.

 

Patek Philippe Grandmaster Chime 5175R

 

 

A két tárcsás órakülönlegesség tartogat néhány meglepő megoldást és a Patek Philippe legösszetettebb darabja. Az első tárcsa az órát, percet, másodpercet és holdfázist mutatja, illetve az ébresztő, hangjáték és az egyéb aktuális beállítások visszajelzésének a helye. A hangjáték elütését időzíthetjük minden negyed és egész órára, vagy akár adott dátumra is. Ezen felül még egy időzónát követhetünk ezen a tárcsán. A hátsó tárcsa egy öröknaptár négy kisebb tárcsával, tehát sokkal egyszerűbb.

 

Patek Philippe Grandmaster Chime 5175R

 

Az óra hihetetlenül sok darabból, összesen 1366 alkatrészből áll. Ennek egy hatodát a ház tartalmazza (214), amely 18 karátos rózsa aranyból készült. A hozzá tartozó óraszíj krokodil bőr. A  Patek Philippe Grandmaster Chime 5175R nem éppen a kis órák közé tartozik a 47,4 mm-es átmérőjével és 16,1 mm-es vastagságával. Masszív darab. És talán joggal mondhatjuk, hogy ez a világ egyik legbonyolultabb karórája. Az óra másik érdekessége a frekvenciája, amely az óránkénti 25,200 feles oszcillációból adódóan 3,5 Hz.

 

Patek Philippe Grandmaster Chime 5175R

 

A Patek Philippe 5175R-ből mindössze hét darab készült, amelyből egy a múzeumba, hat pedig értékesítésre került. Az ára 2,5 millió svájci frank, amely nagyjából 660 millió forintnak felel meg. Erről a mesterműről és a 175-ik évfordulóra kiadott sorozatról a Patek Philippe oldalán olvashatsz.

Ha a lábad kérdeznéd, Manolo Blahnik cipőt választana!
Egy Manolo Blahnik cipő attól különleges, hogy nem csak extravagáns, hanem kényelmes is.
Hublot Big Bang Black Caviar: Egymillió dolláros karóra
A Hublot Big Bang Black Caviar fekete gyémántjaival és különleges kiképzésével extravagáns darab.
Samsung Galaxy S6 és S6 Edge aranyból vagy platinából
A várva várt Samsung S6 Edge aranyba vagy platinába foglalva pompás ajándék lehet.
Patek Philippe Supercomplication 1932
Az 1932-es Patek Philippe Supercomplication Henry Graves Jr, részére készült a nagy válság idején.
Kommentek

0
lap teteje